1.fejezet

Engem, egy hatost!

 Úgy éreztem, édesanyám semmivel sem tud rávenni, hogy benevezzek arra az ostoba versenyre. Aztán bedobta az utolsó lehetőségét. Érzelmi zsarolás.
- Sok pénzt kaphatnánk ezért, Alice! - emlékeztetett. Pontosan tudta, hogy a családom mindennél fontosabb számomra. Valamint azt is, hogy a Párválasztón eltöltött idő alatt ők anyagi támogatáshoz jutnak. Hangos sóhaj tört elő belőlem, miközben még egyszer, s utoljára fontolóra vettem a lehetőségeimet. Ha nem megyek el, azzal megóvom magam a kellemetlenségektől és a lebőgéstől, viszont továbbra is olyan sanyarú lesz a szeretteim sorsa, mint most. Ha elmegyek, akkor valószínűleg szörnyen fogom érezni magam, de legalább itthon minden rendben lesz. Vettem egy mély levegőt, átgondolva, hogyha ezt most kimondom, többé nincs visszaút.
- Rendben van. Kitöltöm azokat a fránya nyomtatványokat, de nem ígérem, hogy be is fogok kerülni. - Megpróbáltam a leghatározottabb képpel nézni a szüleimre. Anyám arcára elégedett mosoly ült ki.
- Olyan büszke vagyok rád kislányom! - szorított magához. Mindig ezt mondja, mikor úgy cselekszem, ahogy azt ő elvárja. Apámtól csak egy biztató mosolyt kaptam, de már ez is sokat jelentett.
 Fogtam egy tollat és elkezdtem lefirkantani a szavakat. Név. Alicia Carlisle. Kor. Tizennyolc. Hajszín. Barna. Szemszín. Kék. Magasság. 171 cm. Súly. 56 kg. Beszélt nyelvek. Angol, Francia. Különleges tehetség. Költészet, Tánc. 
 Anyám kezébe adtam a papírt, ami meglehetősen simának tűnt, főleg a miénkhez képest. Akár órákig képes lettem volna tapogatni, de meg akartam tartani a határozottság látszatát.
- Ha most megbocsátotok. - Végigvezettem rajtuk a tekintetem, majd a szobám felé vettem az irányt. Igazából a húgommal, Nicole-al, közösen birtokoljuk.
 Ledőltem az ágyra, és a kezeimbe temettem az arcom. Őszintén semmi kedvem sincs ehhez az egészhez. Más lányok sikoltoznak az örömtől, mikor megtudják a hírt, de engem nem vonz ez az egész. Huszonöt lány (szerk. megjegyz.: Tudom, hogy a könyvben nem ennyi volt a létszám, de én ezt most itt megváltoztattam. Remélem nem haragszotok érte. :D ) küzd meg egyetlen emberért, mellesleg közben az mindegyikkel randizgat. Abba már nem is mertem belegondolni, hogy mi történhet még. Nem tudtam elképzelni magam hatalmas, habos ruhákban, magassarkú cipőkben, kimázolva, miközben bókolok a királyi családnak. Ez egyszerűen nem az én világom. Egy hatos nem illett ide. A mi családunknak alig jutott ennivaló, állandóan dolgoztunk, mégis, szinte semmi pénzünk nem volt. A szüleim mégis szerettek volna elküldeni az egyesek közé, hogy kettesekkel és hármasokkal szálljak szembe. Olyanokkal, akiknek mindenük megvolt egész életükben, és ezért semmit sem kellett tenniük. Gyűlöltem őket. Na de miket is beszélek? Nem most mondtam, hogy csak egy hatos vagyok? Ugyan miért választanának be egy hatost? Kissé nyugodtabban fújtam ki a levegőt.
 Hiába éreztem magam fáradtnak, a kényelmetlen matracon nem tudtam elaludni. Végül ülő helyzetbe tornáztam magam és körbepillantottam a piciny helyiségben. A falakon lekopott már a krémszínű festék, a bútorok rozogák voltak, és csak egy kis ablakon keresztül tudott beáramlani a fény. Egy ágy, szekrény és egy aprócska asztal állt csak a szobában. Ez lenne talán az egyik dolog, ami miatt nem panaszkodnék a palotában, a szállás.
- Most hallottam a hírt! - toppant be Nicole. Ő mindig nagyon lelkes mindenért. - Akkor már én is indulhatok! - ugrándozott. Összeráncolt homlokkal figyeltem a testvéremet.
- Ezt mégis hogy érted? - kérdeztem meglepetten. Halkan felkuncogott és lehuppant mellém.
- Egyedül nem lettem volna képes elkezdeni. Túlzottan félek tőle. Most, hogy jelentkezel én is így teszek! - lelkesedett.
- De hát csak egyikünk kerülhet be! - értetlenkedtem.
- Az nem fontos! - legyintett. - Ha nem engem választanak, akkor továbbra is szurkolhatok neked! - Hatalmas mosoly terült el az arcán.
- Igazán nem akarlak lelombozni, de mégis mennyi esély van arra, hogy beválasztanak egy hatost? - fordítottam el a fejem félve. Nem akartam megbántani, se fájdalmat okozni neki, de ebbe bele kellett törődnie. Nem élhet örökké a saját álom világában.
- Ezt most azonnal fejezd be Alicia! - pattant fel. Csak akkor hív a rendes nevemen, mikor nem tetszik neki az, amit hallott. - Nem ez a fontos! Miért nem látod a saját szépséged és tehetséged? Ezek a versek, amiket írsz, ahogy táncolsz, az mind csodálatos! Elegem van abból, hogy mindenkinek győzködnie kell téged az igazságról! Szállj már magadba! - fröcsögte, majd kiviharzott a szobából. Még sosem láttam ilyennek. Percekig csak bámultam magam elé és próbáltam értelmezni amit mondott. Tisztában vagyok azzal, hogy sikerült megtalálnom azokat a dolgokat, amikben tehetséges vagyok. Mégsem érzek semmi különlegeset magammal kapcsolatban.

***

 Két és fél hét telt el azóta, hogy leadtuk a papírokat. Ma fogják bemondani a Híradóban, hogy melyik az a huszonöt lány, akit beválogattak a Párválasztóba. A király elmondta röviden a többi hírt, majd átadta a szót a Párválasztó műsorvezetőjének, Michaelnek.
- Üdvözlöm Illéa lakosait! Eljött a pillanat, mire lányok ezrei várnak feszült idegekkel! Nem is szeretném tovább húzni az időt, inkább nézzük is a szerencsés hölgyeket! - mondta, majd a képernyő elsötétült. Az egyik sarokban megjelent a királyi család fényképe. Kissé izgatott lettem, ahogy megláttam a herceget. Egész eddig nem sokat gondoltam az eseményre, de most, hogy itt van, már jobban érdekel.
 Charles herceg kimondottan helyes volt, de ez mit sem számított. A személyisége az, amire igazán kíváncsi voltam. Kicsit sem hasonlított az elődeire. Kevésbé volt feszélyezett, szinte lazának láttam. Kíváncsi leszek, hogy hogyan fogja irányítani Illéát, mikor rá marad ez a feladat. Felvillant az első kép és Micheal hangosan kiáltotta a lány nevét.
- Judith Wolly, Kettes! - A hangja betöltötte az egész szobát. A szüleim izgatottan bámulták a képernyőt, a húgom pedig néha felvisított. Nem tudtam mire vélni, hiszen még nem mondták egyikünk nevét sem, és azt hittem, hogy nem is fogják.
- Csendben tudnál maradni egy percre? - csattantam fel, mert már nem bírtam elviselni ezt a hangot. Mintha egy éhes kutya nyüszítene az ajtónkban.
 Nicole már majdnem visszavágott, mikor bemondták a következő nevet.
- Alicia Carlisle, Hatos! - Elképedve néztem a készüléket és próbáltam felfogni, hogy tényleg engem választottak. Engem, egy hatost!