2.fejezet

Mutasd meg, hogy nem csak egy kettes nyerhet!

 Gyorsan eltelt az idő, amit a felkészítéssel töltöttem. Különböző emberek jártak a házunkban, tanítottak különböző dolgokra, amiket egy hölgynek tudnia kell, valamint ismertették a szabályokat. Nem repestem az örömtől, amikor megtudtam, hogy engedelmeskednem kell a hercegnek bármit is kér. És ezen tényleg azt értem, hogy bármit.
 Ma jött el az a nap, amikor összepakoltam azt a kevés holmit, amit magammal viszek. Elővettem egyetlen táskámat, és szépen elhelyeztem benne egy-két ruhát és a személyesebb dolgaimat. Tudtam, hogy már nem sok időt tölthetek a házban, ezért lassan körbejártam mind a négy helyiséget. Megfigyeltem az összes részletet, megpróbáltam mindent az eszembe vésni.
- Indulnunk kell! - lépett be a szobába anya. Egy fáradt pillantást vetettem rá, amiből rájött, hogy legszívesebben itt maradnék. - Jó móka lesz! - biztatott. Mikor látta, hogy nem válik be, újra próbálkozott. - Legalább próbáld meg! - szinte könyörgött a hangjával. Felkaptam a táskámat az ajtóból és a családomhoz fordultam.
- Induljunk! - biccentettem.
 A főtéren gyülekezett mindenki a búcsúztatásomra. Furcsa volt ennyi ember elé kiállni a színpadra. Hirtelen lámpaláz tört rám, amit azzal próbáltam palástolni, hogy a fehér ingem ujjait markolászom. A polgármester elmondta beszédét, majd hatalmas mosoly kíséretében felém fordult.
- Nem akar mondani valamit, Alice?
 Már magától a gondolattól is felfordult a gyomrom, hogy nekem kell megszólalnom ezer ember előtt, ezért csak elutasítóan megráztam a fejem. Az sem tudott megnyugtatni, hogy a tömeg kedvesen integetett és szurkolt nekem.
 Lesétáltam a lépcsőn, hogy személyesen is búcsút vegyek a családomtól. Először anya elé léptem. Megöleltem, miközben utoljára a fülembe súgta utasításait.
- Légy kedves mindenkivel, ahogy szoktál! Ne légy udvariatlan! - Már ezerszer hallottam ezeket a szavakat.
 Apához léptem és őt is szorosan megöleltem.
- Nagyon büszke vagyok rád kicsim! Minden rendben lesz, csak add önmagad! - látott el tanácsokkal. Tényleg jól esett ez tőle. Mielőtt átkarolhattam volna a húgomat, magához húzott.
- Nagyon fogsz hiányozni! - motyogta, miközben egy könnycsepp gördült le az arcán. Óvatosan letöröltem a kósza könnyet és egy mosollyal ajándékoztam meg.
- Észre sem fogod venni, hogy elmentem. - simítottam végig a kezén.
- Lady Alicia, indulnunk kell! - zavarta meg az idilli pillanatot Helena, a kísérőm. Bólintottam, és elindultam a számomra kijelölt autó felé. Nagyon furcsa volt benne ülni, ugyanis még sosem próbáltam.
 Viszonylag hamar eljött az idő, amikor begördültünk a reptérre. Hirtelen szorongó érzés jött rám, mintha görcsölt volna minden végtagom. Nem lehetek ideges! Hiszen már az első pár napban ki fognak dobni! Megpillantottam a két lányt, akik ugyan olyan öltözetben voltak, mint én, és feléjük vettem az irányt. Mindketten fiatalnak tűntek, de ennek ellenére csinosabbak voltak nálam. Van egy olyan érzésem, hogy az összes lány az lesz.
- Szia! Te biztosan Alicia vagy! - fogadott nagy lelkesedéssel az egyik.
- Igen, te pedig... - kezdtem.
- Vandy vagyok! Ő pedig Johanna. - mutatott a mellette álló lányra.
- Nagyon örülök! - mosolyodtam el. Még elcsevegtünk egy kicsit, mielőtt megérkezett volna a negyedik lány, mint később kiderült, Kit. Hosszú szőke haját dobálta minden lépésénél, kék szemei csak úgy ragyogtak. Maró féltékenység fogott el, mikor ránéztem. Viszonylag alacsony volt, de ez csak még jobban növelte a vonzerejét.
- Sajnálom, hogy késtem, de a barátaim nem akartak elengedni. - mondta egy hatalmas grimasszal az arcán. Végignézett rajtunk és elkezdett kuncogni.
- Mi olyan vicces? - lépett elé Johanna. Ettől csak még inkább elkezdett nevetni.
- Semmi esélyetek nincs. Én fogom elnyerni a herceget! - dobta hátra hajkoronáját.
- Te kis...
 Egy pillanatra úgy tűnt, hogy Johanna meg fogja ütni, de megfogtam a karját.
- Nem éri meg! - ráztam a fejem. Már majdnem elkezdett szitkozódni, mikor ideért hozzánk az egyik kísérő.
- Jaj de jó, hogy mind itt vagytok! Indulás a repülőre! - noszogatott.
 Bevallom, kicsit féltem a repüléstől. Összeszorított ajkakkal vártam a felszállás pillanatát. Ahogy emelkedett a jármű, úgy jött rám a hányinger. Amint kicsatolhattam az övem, rögtön a mosdó felé vettem az irányt. Kiadtam a csekély reggelimet, sőt, talán még a tegnapi vacsorámat is.
- Minden rendben? - kérdezte Vandy az ajtón túlról.
- Persze, csak egy kicsit rosszul lettem. Semmiség.
 Ismét hatalmába kerített a rosszullét, bár nem tudom, hogy mit sikerült kihánynom, (szerk.megjegyz.: Nagyon gusztusos vagyok, igaz? :D )
 Mikor már semmi sem maradt a gyomromban, csatlakoztam a többiekhez.
- Tessék! Enned kell valamit! - nyomott a kezembe Johanna egy tálcát, amin pár szelet kenyér és egy kis víz volt. Bár nem tudtam elképzelni, hogy akár egy falat is lemegy a torkomon, azért próbálkoztam. Végül lecsúsztattam az egészet.
 Ismét kellemetlenül éreztem magam a leszállás közben, de erőt vettem magamon és nem okádtam el magam. A reptéren tömérdek ember várt ránk, ami egy kissé megijesztett. Én indulhattam el másodiknak. Próbáltam magabiztosnak tűnni, miközben széles mosoly kíséretében integetek az embereknek. Tudtam, hogy sietnünk kell, ezért nem álltam meg beszélgetni, vagy fotókat készíteni. Akkor viszont megálltam, mikor egy édes kislány hangját hallottam kiszűrődni a tömegből.
- Kaphatnék egy ölelést?
 Fantasztikus volt már az is, hogy ennyi ember közül sokan az én nevemet írták a tábláikra, és azt kántálják, mégis, ez hihetetlenül jól esett. Meghatódva guggoltam le a csöppség elé és óvatosan átöleltem.
- Persze kicsi!
- Nagyon szeretném, ha te nyernél! Mutasd meg, hogy nem csak egy kettes nyerhet! - biztatott. Majdnem utat engedtem a könnyeimnek szavai hallatán, de úgy gondoltam, hogy jobb, ha nem sírom el magam a kamerák előtt.
- Megpróbálok mindent, ígérem! - mosolyogtam rá.

1.fejezet

Engem, egy hatost!

 Úgy éreztem, édesanyám semmivel sem tud rávenni, hogy benevezzek arra az ostoba versenyre. Aztán bedobta az utolsó lehetőségét. Érzelmi zsarolás.
- Sok pénzt kaphatnánk ezért, Alice! - emlékeztetett. Pontosan tudta, hogy a családom mindennél fontosabb számomra. Valamint azt is, hogy a Párválasztón eltöltött idő alatt ők anyagi támogatáshoz jutnak. Hangos sóhaj tört elő belőlem, miközben még egyszer, s utoljára fontolóra vettem a lehetőségeimet. Ha nem megyek el, azzal megóvom magam a kellemetlenségektől és a lebőgéstől, viszont továbbra is olyan sanyarú lesz a szeretteim sorsa, mint most. Ha elmegyek, akkor valószínűleg szörnyen fogom érezni magam, de legalább itthon minden rendben lesz. Vettem egy mély levegőt, átgondolva, hogyha ezt most kimondom, többé nincs visszaút.
- Rendben van. Kitöltöm azokat a fránya nyomtatványokat, de nem ígérem, hogy be is fogok kerülni. - Megpróbáltam a leghatározottabb képpel nézni a szüleimre. Anyám arcára elégedett mosoly ült ki.
- Olyan büszke vagyok rád kislányom! - szorított magához. Mindig ezt mondja, mikor úgy cselekszem, ahogy azt ő elvárja. Apámtól csak egy biztató mosolyt kaptam, de már ez is sokat jelentett.
 Fogtam egy tollat és elkezdtem lefirkantani a szavakat. Név. Alicia Carlisle. Kor. Tizennyolc. Hajszín. Barna. Szemszín. Kék. Magasság. 171 cm. Súly. 56 kg. Beszélt nyelvek. Angol, Francia. Különleges tehetség. Költészet, Tánc. 
 Anyám kezébe adtam a papírt, ami meglehetősen simának tűnt, főleg a miénkhez képest. Akár órákig képes lettem volna tapogatni, de meg akartam tartani a határozottság látszatát.
- Ha most megbocsátotok. - Végigvezettem rajtuk a tekintetem, majd a szobám felé vettem az irányt. Igazából a húgommal, Nicole-al, közösen birtokoljuk.
 Ledőltem az ágyra, és a kezeimbe temettem az arcom. Őszintén semmi kedvem sincs ehhez az egészhez. Más lányok sikoltoznak az örömtől, mikor megtudják a hírt, de engem nem vonz ez az egész. Huszonöt lány (szerk. megjegyz.: Tudom, hogy a könyvben nem ennyi volt a létszám, de én ezt most itt megváltoztattam. Remélem nem haragszotok érte. :D ) küzd meg egyetlen emberért, mellesleg közben az mindegyikkel randizgat. Abba már nem is mertem belegondolni, hogy mi történhet még. Nem tudtam elképzelni magam hatalmas, habos ruhákban, magassarkú cipőkben, kimázolva, miközben bókolok a királyi családnak. Ez egyszerűen nem az én világom. Egy hatos nem illett ide. A mi családunknak alig jutott ennivaló, állandóan dolgoztunk, mégis, szinte semmi pénzünk nem volt. A szüleim mégis szerettek volna elküldeni az egyesek közé, hogy kettesekkel és hármasokkal szálljak szembe. Olyanokkal, akiknek mindenük megvolt egész életükben, és ezért semmit sem kellett tenniük. Gyűlöltem őket. Na de miket is beszélek? Nem most mondtam, hogy csak egy hatos vagyok? Ugyan miért választanának be egy hatost? Kissé nyugodtabban fújtam ki a levegőt.
 Hiába éreztem magam fáradtnak, a kényelmetlen matracon nem tudtam elaludni. Végül ülő helyzetbe tornáztam magam és körbepillantottam a piciny helyiségben. A falakon lekopott már a krémszínű festék, a bútorok rozogák voltak, és csak egy kis ablakon keresztül tudott beáramlani a fény. Egy ágy, szekrény és egy aprócska asztal állt csak a szobában. Ez lenne talán az egyik dolog, ami miatt nem panaszkodnék a palotában, a szállás.
- Most hallottam a hírt! - toppant be Nicole. Ő mindig nagyon lelkes mindenért. - Akkor már én is indulhatok! - ugrándozott. Összeráncolt homlokkal figyeltem a testvéremet.
- Ezt mégis hogy érted? - kérdeztem meglepetten. Halkan felkuncogott és lehuppant mellém.
- Egyedül nem lettem volna képes elkezdeni. Túlzottan félek tőle. Most, hogy jelentkezel én is így teszek! - lelkesedett.
- De hát csak egyikünk kerülhet be! - értetlenkedtem.
- Az nem fontos! - legyintett. - Ha nem engem választanak, akkor továbbra is szurkolhatok neked! - Hatalmas mosoly terült el az arcán.
- Igazán nem akarlak lelombozni, de mégis mennyi esély van arra, hogy beválasztanak egy hatost? - fordítottam el a fejem félve. Nem akartam megbántani, se fájdalmat okozni neki, de ebbe bele kellett törődnie. Nem élhet örökké a saját álom világában.
- Ezt most azonnal fejezd be Alicia! - pattant fel. Csak akkor hív a rendes nevemen, mikor nem tetszik neki az, amit hallott. - Nem ez a fontos! Miért nem látod a saját szépséged és tehetséged? Ezek a versek, amiket írsz, ahogy táncolsz, az mind csodálatos! Elegem van abból, hogy mindenkinek győzködnie kell téged az igazságról! Szállj már magadba! - fröcsögte, majd kiviharzott a szobából. Még sosem láttam ilyennek. Percekig csak bámultam magam elé és próbáltam értelmezni amit mondott. Tisztában vagyok azzal, hogy sikerült megtalálnom azokat a dolgokat, amikben tehetséges vagyok. Mégsem érzek semmi különlegeset magammal kapcsolatban.

***

 Két és fél hét telt el azóta, hogy leadtuk a papírokat. Ma fogják bemondani a Híradóban, hogy melyik az a huszonöt lány, akit beválogattak a Párválasztóba. A király elmondta röviden a többi hírt, majd átadta a szót a Párválasztó műsorvezetőjének, Michaelnek.
- Üdvözlöm Illéa lakosait! Eljött a pillanat, mire lányok ezrei várnak feszült idegekkel! Nem is szeretném tovább húzni az időt, inkább nézzük is a szerencsés hölgyeket! - mondta, majd a képernyő elsötétült. Az egyik sarokban megjelent a királyi család fényképe. Kissé izgatott lettem, ahogy megláttam a herceget. Egész eddig nem sokat gondoltam az eseményre, de most, hogy itt van, már jobban érdekel.
 Charles herceg kimondottan helyes volt, de ez mit sem számított. A személyisége az, amire igazán kíváncsi voltam. Kicsit sem hasonlított az elődeire. Kevésbé volt feszélyezett, szinte lazának láttam. Kíváncsi leszek, hogy hogyan fogja irányítani Illéát, mikor rá marad ez a feladat. Felvillant az első kép és Micheal hangosan kiáltotta a lány nevét.
- Judith Wolly, Kettes! - A hangja betöltötte az egész szobát. A szüleim izgatottan bámulták a képernyőt, a húgom pedig néha felvisított. Nem tudtam mire vélni, hiszen még nem mondták egyikünk nevét sem, és azt hittem, hogy nem is fogják.
- Csendben tudnál maradni egy percre? - csattantam fel, mert már nem bírtam elviselni ezt a hangot. Mintha egy éhes kutya nyüszítene az ajtónkban.
 Nicole már majdnem visszavágott, mikor bemondták a következő nevet.
- Alicia Carlisle, Hatos! - Elképedve néztem a készüléket és próbáltam felfogni, hogy tényleg engem választottak. Engem, egy hatost!

Prologue

Ismét eljött a Párválasztó ideje, ahol huszonöt lány küzd meg Charles herceg szívéért. A Hatos kasztban lévő Alicia és testvére Nicole is benevez erre az eseményre, ami váratlan fordulatot hoz az egész Carlisle család életére.


(Tudom, hogy rövid prológus, de csak a történet alapjait akartam ismertetni. Ez a blog legfőképp azoknak készül, akik ismerik a Párválasztót, vagyis tudják a lényeget, de az is olvashatja, aki nem tudja miről szól a könyv, ugyanis megpróbálom érthetővé tenni számukra is. )